
„ Aki véleményét soha vissza nem vonja, jobban szereti önmagát, mint az igazságot. ”

„ A hiszékenység a szívbõl ered és a szellemnek nincs kárára. ”

„ A tévedés felzaklat, az igazság megnyugtat. ”

„ A géniusznak a sok nyelv roppant teher, s a rövid életbõl sokat fölemészt. Ne adjunk sok ruhát a gondolatnak. Mert jó a nyelvek földjén utazgatni, de zárkózzunk be az anyanyelv házába, miután a legszebbek zamatát megízleltük. ”

„ A filozófust az ész vezeti el oda, ahová a közönséges ember legfeljebb az idő jóvoltából juthat el. ”

„ A szótárakban vannak elnyûtt szavak, melyek csak a nagy íróra várnak, aki életerejüket majd visszaadja. ”

„ Lévén a nyelvtan az a művészet, amely a nyelv nehézségeit feloldja, ne legyen az emelő nehezebb, mint a súly. ”

„ Húsz ember közül tizenkilenc rosszat beszél rólunk, s a jót a huszadik rosszul mondja el. ”

„ Egyetlen élőlény létezik, amely ért a tűzhöz: az ember. Éppen ezért lett a világ ura. ”

„ Bizalmas érintkezésből fakad a leggyöngédebb barátság, de belőle ered a legerősebb gyűlölet is. ”

„ Illúzió az a hiedelem, hogy az idő elmúlik. Az idő part, s bár az ember halad, mégis olybá tűnik, mintha a part mozogna. ”

„ Ha az ostobák tudnák, mennyit szenvedünk miattuk, bizonyára szánakoznának rajtunk. ”

„ Ismerõseinkkel kevésbé vagyunk elnézõek, mint amilyen jóindulatúak tudunk lenni az ismeretlenekkel. ”

„ A sokbeszédű és hangoskodó irigység nem érint, csak a csendes irigységtől félek. ”

„ Az irodalomban végül is minden közhellyé lesz. ”

„ A megbízhatóságnál ritkább a józan ész. ”

„ A beszéd hangos gondolkodás. Beszéde alapján bárkirõl véleményt mondhatok, s nyelvérõl megítélhetem a népet. ”

„ A filozófus inkább anatómus, mint orvos: boncol, de nem gyógyít. ”

„ Ha felebarátunkat úgy kell szeretnünk, mint önmagunkat, jogos, hogy magunkat legalább úgy szeressük, mint a felebarátot. ”

„ A szegények Európa négerei. ”

„ Úgy tûnik, a szerelem nem keresi a valóban tökéletest, sõt kerüli, mintha félne tőle. Csak azt szereti, amit valóban vagy képzeletben saját maga teremt; olyan, mint a király, aki csak az önmaga alkotta nagyságot ismeri el. ”

„ A szerelem önszeretet révén férkõzik közelünkbe. Hogyan is lehetne ellenállnunk, mikor széppé teszi azt, amink van, visszaadja, amit elvesztettünk, sõt azzal is megajándékoz, ami eddig nem volt a miénk? ”

„ A szerelem olyan, mint a fertõzõ betegség: minél inkább óvakodunk tõle, annál könnyebben elér. ”

„ Élvezz és hagyj mást is élvezni, anélkül hogy akár magadat, akár mást bajba kevernél; íme, véleményem szerint ez a morál. ”

„ Vannak emberek, akik szeretik magukat illúziókban ringatni, olykor felvillan előttük a valóság, de tüstént hátat fordítanak neki, akár az álarcos után futó kisgyerek, aki elszalad, mihelyt a maszkos ember hátrafordul. ”

„ Senkinek sincs annyi ellensége a világon, mint az egyenes, büszke és eszes embernek, aki olybá veszi a dolgokat és embereket, amilyenek valójában, és nem azt keresi bennük, amit amúgy sem találna meg. ”

„ A szellem embere elveszett, ha a szellemhez nem járul erély is: nem elég, ha Diogenész lámpása a miénk, botjára is szükség van. ”

„ Két dolgot kell megszoknunk, különben az élet elviselhetetlen: az idõk durvaságát és az igazságtalan emberiséget. ”
